Dr. Ungár Ivett ügyvéd
Bemutatkozás
Jogi tanulmányaimat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán folytattam, ahol cum laude minősítéssel szereztem meg a jogi diplomámat. Egyetemi éveim alatt lehetőségem volt egy elnyert ösztöndíjnak köszönhetően Lisszabonban, az Universidade de Lisboán is jogot hallgatnom, ahol először találkoztam az ún. orvosi műhiba perekkel.
A jogi diploma megszerzését követően a Szűcs Péter Ügyvédi Irodában helyezkedtem el, ahol széleskörű szakmai ismeretekre és peres tapasztalatra tettem szert a kártérítési jog területén.
13 éven keresztül kizárólag a nem megfelelő egészségügyi ellátásból eredő, valamint közlekedési és munkabalesetekből származó személyi sérülésekkel járó kártérítési peres eljárásokkal foglalkoztam.
2023-ban, a második gyermekem megszületését követően úgy döntöttem, hogy a kiváló szaktudással rendelkező Dr. Nagy Ádám ügyvéd által vezetett irodában folytatom tovább a pályafutásomat, ahol én felelek az orvosi műhiba és baleseti kártérítési ügyekért.
Azt tapasztaltam, hogy azoknak az orvosi műhiba vagy bármilyen baleset következtében sérült személyeknek, akik ügyvédhez fordulnak, a legfőbb céljuk a felelősség megállapítása mellett, hogy a lehető leghamarabb, a lehető legmagasabb összegű sérelemdíjat és kártérítést kapják meg egyösszegű, illetve akár havonta visszatérő, költség- és jövedelempótló kártérítés formájában. A felelősség bíróság általi kimondása segíti őket a továbblépésben, míg a megnyert kártérítés és sérelemdíj könnyíti meg leginkább a tragédiát követő megváltozott életüket, mindennapjaikat.
Ennek elérése érdekében folyamatosan fejlesztem magam a munkám során felmerülő szakkérdéseket érintő jogi és orvosszakmai ismeretekkel, beszerzem és tanulmányozom a legújabb orvosi szakkönyveket, illetve a munkámat számos igazságügyi orvosszakértő is segíti, amely elengedhetetlen az ügyekben felmerülő orvosi szakkérdések helyes megítélésében.
Az egyik legnagyobb hangsúlyt az igényérvényesítést megelőző ún. perelőkészítő eljárásra helyezem, amely során az adott szakterület orvosszakértője által nyújtott orvosszakmai segítséggel megvizsgálom, hogy fennáll-e az eredményes igényérvényesítés jogi lehetősége, ugyanis nem kívánom az ügyfeleimet egy kedvezőtlen kimenetű perbe belesodorni.
Rendkívül fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ügyfeleimhez empatikusan és türelemmel fordulok, nem csak egy „megoldandó ügyként” tekintek rájuk, mindent érthetően, - nélkülözve a jogi szaknyelvet és a különböző latin kifejezéseket - elmagyarázok nekik.
Munkámat főként sikerdíj alapon látom el. Ezzel biztosítom, hogy az Ügyvédi Iroda érdeke összhangban álljon az ügyfeleim érdekeivel, amely egy további garanciát nyújt arra, hogy a lehető legnagyobb szakértelemmel, precizitással és erőfeszítéssel látom el az ügyüket.
15 év peres eljárási tapasztalattal, jogi és orvosszakmai szakismeretekkel, illetve kimagasló szakértelemmel várom azokat, akik úgy gondolják, hogy orvosi műhiba, közlekedési vagy munkabaleset áldozatai lettek. Segítek a kártérítési igények érvényesítésében, és mindent megteszek annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb és a legmagasabb összegű sérelemdíjhoz és kártérítéshez jussanak hozzá.
Ügyvédi Irodánk Budapesten található, de országszerte képviseljük ügyfeleinket.
Visszajelzések
-
„A feleségem is és én is nagyon elégedettek voltunk a munkájával. Bárkinek szívesen ajánljuk.”
-
"Nagyon kedves, pontos és precíz. Egy nem szokványos ügyben kértem a segítségét. Az első megbeszélésünkre már alaposan felkészülve érkezett. Azt követően profin és magabiztosan védte és érvényesítette az érdekeim."
-
„Örülök, hogy sikerült pereskedés nélkül megoldani a problémámat!”